Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Osztályaink
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bevezető
Iskolánknak megalakult a honlapja!
A honlap iskolánk érdekességeit, képeit, valamint történetét fogja tartalmazni!
Ha megtehetitek, akkor regisztráljatok
 
Iskolánk története

Intézményünk alapítási éve:1937.

Már a XVIII. században nádfedeles iskola állt a főutcán, melyben Miklós Deák tanított.
A protestáns gyermeket oktatása II. József türelmi rendeletéig szünetelt.

Az 1790-es években a 60 tanuló az iskolát csak télen látogatta.

Záborszky Péter jegyző-tanító 40 évig tanított a községben, s ez idő alatt működött az iskolánkban többek között Hruz György, aki Petőfi Sándor anyjának nagybátyja volt.

1910-ben két új tanító érkezett a faluba: Blaskovits Oszkár, az iskolánk névadója és Hernád Sándor.

Névadónk, a rektor úr 38 évig dolgozott a községben, s ez idők alatt generációk nevelését-oktatását végezte, irányította.

1948-ban államosították az iskolát, és Hernád Sándor lett az igazgató. A következő igazagtó Malatinszky Jenő volt.

1960-tól Tóth Erzsébet lett az iskola vezetője. 1949-1964 között nem tanították az orosz nyelvet, helyette szlovák fakultatív oktatás volt.

Az utóbbi 20 év igazgatói:-Dr. Kovács Gyuláné /1976-1991/
                                     -Reinhardtné Baróczky Emese /1991-1994/
                                     -Rétvári Sándor /1994-2000/
                                     -Sándor Miklós /2000-2003/
                                     -Tóthné Seres Katalin 2003- jelenleg is

2002-2003-as tanévtől a zeneiskola is az iskola hatáskörébe került. Névváltoztatás is történt, Blaskovits Oszkár Általános és Zeneiskola lett az új neve.
a 2003/2004-es tanévtől a zeneiskola önálló intézményként működik. Az általános iskola neve újra Blaskovits Oszkár Általános Iskolára módosul.

Blaskovits Alapítvány a gyermekekért 1999-ben alakult meg. Munkájával segíti iskolánkat.

A tanulók létszáma 1990. óta 2004-ig folyamatosan csökkent, az utóbbi két évben nőtt.:
Jelenleg:151 fő

Pedagógusok létszáma 1991. óta folyamatosan csökken, jelenleg:
                                                                                        5 alsós
                                                                                        7 felsős
                                                                                        2 napközi
                                                                                        2 részmunkaidős
pedagógust alkalmazunk.

 
Pontos Idő
 
Látogatóink
Indulás: 2006-02-02
 
Iskolánkról
 
G-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Szavazz!
Lezárt szavazások
 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123